The Peace of Trianon

Plaque on the church wall in Mogyoród, about 15 miles east of Budapest: In memory of a false dictate punishing our nation - June 4, 1920

The Peace of Trianon

After the end of World War I, the (Hungarian) peace treat(y was) signed at the Trianon Palace on the outskirts of Paris.

Count Apponyi Albert, head of the Hungarian peace delegation, the best orator of his time, delivered his speech in defense of the justness of Hungary’s cause in French, English and Italian.  It was not his fault that it was unsuccessful.

Attending him were the two chief delegates, Count Bethlen István, the most outstanding politician of his time who later became Prime Minister, and the geographer (Count) Teleki Pál.  Both were fully aware that we could fight against the peace terms only with geographic and ethnographic arguments.

Contrary to every accepted diplomatic practice, the members of the Hungarian peace delegation were treated like prisoners, which was not only degrading but also meant a tremendous disadvantage, since they could contact neither French politicians nor the press.  Arguments may influence even a very biased person, but they would not even deign to speak with us.  As a result, the peace delegation could only produce memoranda – they even took along a printing press for this purpose – but the documents were not even read by the French foreign office!

Although everyone in Hungary considered the peace terms to be horribly unjust, they knew that they could not refuse to sign, because that could lead to much worse consequences.  The Hungarian government chose a unique way to show the world that it only yielded to raw force.  The document was signed in Trianon on June 4th, 1920 by two totally insignificant persons entirely without power and holding no office who, neither before or after, played any role in Hungarian history.  They were Drasche-Lázár Alfréd and Bernád Ágoston, who endorsed his signature with his signet ring. In his memoirs, Bernád relates that he had taken the penholder he used for the signing – they still wrote with a steel pen at the time – from his hotel, and threw it away afterwards so that no relic of this calamitous event would remain.

 

A trianoni béke

Az I. világháború befejeződése után a Párizs környéki Trianon-palotában kötötték meg a (magyar) békeszerződés(t). 

A magyar békeküldöttség elnöke, gróf Apponyi Albert, korának legjobb szónoka franciául, angolul és olaszul mondta el Magyarország igazságát védő beszédét. Nem az  ő hibája, hogy eredménytelenül.

Mellette a két főmegbízott, gróf Bethlen István, a későbbi miniszterelnök, korának legkiválóbb politikusa és (gróf) Teleki Pál földrajztudós. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a trianoi békefeltételek ellen egyedül földrajzi és néprajzi érvekkel tudunk harcolni.

A békeküldöttséget Párizsban minden diplomáciai szokásjog ellenére fogolyként kezelték, ami nem csupán megalázó volt, hanem nagy hátrányt is jelentett, mivel sem a francia politikusokkal, sem a sajtóval nem vehették fel a kapcsolatot. Hiszen egy megannyira elfogult emberre is hatással lehetnek az érvek, velünk viszont nem álltak szóba. Így a békeküldöttség csak írásokat gyárthatott – külön nyomdát is vittek ehhez! – az iratokat azonban a francia külügyminisztériumban el sem olvasták!

Habár mindenki borzalmasan igazságtalannak tartotta Magyarországon a békefeltételeket, tudták, hogy nem lehet megtagadni az aláírást, mert az sokkal nagyobb bajokhoz vezetne. A magyar kormány egyedülálló módot választott annak kinyilvánítasára a világ felé, hogy csak a nyers erőszaknak engedett. 1920. június 4-én Trianonban a dokumentumokat két teljesen jelentéktelen,  hatalom és hivatal nélküli személy írta alá, aki sem előtte, sem utána nem játszott szerepet a magyar történelemben: Drasche-Lázár Alfréd és Bernád Ágoston, aki aláírását pecsétgyűrűjével hitelesítette. Bernád visszaemlékezéseiben elmondja, hogy az aláírásra használt tollszárat (akkor még acéltollal írtak) a szállodájából vitte magával, és utána eldobta, hogy ennek a gyászos eseménynek ne maradjon ereklyéje.