Welcome Visitor
Thu, Jun 20, 2019
159 members currently online.

Pilátus

Munkácsy Mihály: Ecce Homo. This is part of his so-called Trilogy (Christ Before Pilate, Ecce Homo, and Golgotha).
         
  Pilátus                      János evang.  XIX. 22  
  Reményik Sándor      
      Nem volt elég lándzsásom odakünn,  
  A pörnek vége. Elvégeztetett…   Vagy – vagy üres volt talán a szívem?  
  Véres a kereszt tövében a fű.   Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,  
  A helytartóban forr a néma düh   Bús madarak, el a szívemről, hess!  
  S egy gondolat tépi a másikat.      
      “Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembe,  
  “Rongy csőcselék, én unlak titeket,   Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,  
  Unom a vágyatok, a hitetek,   Te véreskezű, szennyes csőcselék,  
  A papjaitok ragyogó ruháját,   Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!  
  A mellükverő messiásokat,   Él-e, meghal-e, egy marad az átok,  
  A nap hevét ez átkos ég alatt,   Isten se váltja meg ezt a világot.  
  A zagyva szókat, buja színeket,   Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!  
  És magamat és uramat a császárt,   Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.  
  Ki bíróvá tett ilyen nép felett.   Ki tudja, talán mégis király volt!”  
         
  “Feszítsd meg!” – üvöltötték a fülembe,   Csend most. De hallga! Most az éj kopog,  
  míg unottan odalöktem nékik.   Pilátus udvarában a papok.  
      “Uram, mi véled egyet így nem értünk,   
  Szegény bolond! Pedig csak álmodott,   Ahogyan írtad, botránkozás nékünk.   
  Csak álmodott egy létráról az égig.   Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.  
  Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.   Nem készítetted jól a Golgothát!”  
  Már szürkül fenn a Koponyák hegye –       
  Vajon álmodik-e még a kereszten?   Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!  
  Valamit szólt nékem az igazságról,   Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.  
  Aztán némán vérzett, ragyogott.   (Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)  
  Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?      
  Felelé: “én vagyok”.   Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:  
      “A Messiástok megmenteni késtem,  
  Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!   De négy betűt a keresztjébe véstem,  
      E négy betű az én becsületem,  
  A csőcselék morajlott mint a tenger,   Hajótöröttségem utolsó roncsa,  
  Én untam, untam amazokat, ezt is,   Hitetlen hitem, büszke makacsságom,  
  Egy messiással több vagy kevesebb,   Egy akarat az akaratlanságon.  
         
  Pilátus lelke nem lesz nehezebb,   E négy betű az én becsületem.  
  És könnyebb tán ez istenverte föld,   Hadesre! ez a négy betű marad!  
  Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.   Ha alá kéne temetnem e várost,  
      Rómát, az Imperatort, magamat:  
  “De jaj! vajon kire szállott a vére?!”   E négy betű az én becsületem!!  
         
  Az alkony megy, az est, az éj leszáll,   Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,  
  De a helytartó nyugtot nem talál.   Halljátok: amit megírtam, megírtam.”  
         
  “Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembe   Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd  
  És nekem nem volt elég fegyverem,   S áll a zsoltáros éjben a kereszt.  
         

Reményik Sándor ( 1890-1941) was "a guiding light of the emerging post-World War I Hungarian literature of Transylvania", and also wrote poetry dealing with the religious struggle of the believer.   He wrote under the pseudonym "Végvári".   


Printer-friendly format